Akkor folytassuk a Pancon 3 kalandjait, illetve a mi kalandjainkat a hajó jóvoltából.

Tehát Pireusz.

Athén elővárosa érdekes, nyüzsgő kikötő. De ebből mi mit se éreztünk, láttunk, bár korábbi tapasztalatainkból ezt természetesen tudtuk. Ott voltunk kikötve Peramában egy roncshoz, de úgy, hogy nem voltunk partközelben. Kimenni nem lehetett, a tulaj meg a legénység kedvéért nem rendelt csónakot.

De nekem, és pár társamnak sikerült. Valakit orvoshoz kellett vinni. Ilyenkor a csónakot és a taxit az orvosi költségbe teszik, tehát többen is kijöttek. Én azért kellettem, hogy tolmácsoljak az orvosnál, mert ugye a doki görög, tehát beszél angolul, a tengerész viszont magyar, tehát nem beszél angolul (legénység, tisztelet a kivételnek, ne feledjük, ez 1994, röviddel a rendszerváltás után voltunk). Kifelé menet egy nagy piac útba esett, befelé jövet ott megálltunk, és vásároltunk némi ezt-azt a hajónak. Ott láttam először napszemüveges, cigiző disznót, bár más szemüveges, cigiző disznót korábban is sokat, ez a mostani egy hentes pultján várta a vásárlót.

A „hajógyári” beállás az Inmarsat C szervizének is kapóra jött. Két teljes napot dolgoztak, és nem jutottak dűlőre. Kicserélték azok a PC-t, a klaviatúrát, a nyomtatót, a képernyőt, újra telepítették, nem működött. Lassan-lassan átmentek anyátlan, apátlan kisborjúba, kezes bárányként viselkedtek, már arra is kértek, hogy mondjunk róluk valami jót a főnöküknek, mert teljesen ki van akadva rájuk.

A végső megoldás az volt, hogy az indulás napjára hoztak egy vadi új konfigurációt. Minden készüléket a szemünk előtt bontottak ki, installálták a PC-t, meg minden.

Ez a nap december 18-a volt. Előző este jött a hír, kora reggel hozzák a generátort, délután indulhatunk.

Ennek igencsak itt volt már az ideje, mert időközben a hajótulajdonos is felébredt, és megkérdezte, hol a fenében vagyunk? Már az Indiai-óceánon kellene lennünk, sőt, már a szingapúri hajógyárban, hiszen meghirdette 1995. január elsejétől a konténeres járatot, amire a hajót vásárolták.

Nos, azt, hogy ebből nem lesz menetrendszerű járat januártól, már mindenki tudta, csak a tulaj nem.

Tehát december 18-a. Kora reggel megjött a generátor. Aki élt és mozgott a gépházban, az mind a szerkezet gépházba való juttatásán dolgozott. Kávéra lent volt. Délre elvitték a helyére, azért ez nem úgy megy ám, hogy fogjuk meg ezren, és hopp elévisszük, odalent kevés a hely, szűkek az átjárók, nem arra tervezték, hogy hatlovas kocsikkal közlekedjenek. Flasencúgok, láncos emelők és chain blokkok segítségével sikerült odavarázsolni.

– Barba, most mi beszereljük, ez egy óra, ebéd után akár jöhet is a pilot! – örvendeztette meg a kápó a Alit.

– Ferikém, rendeld meg a révkalauzt 14.00 órára. Inkább egy órával később, minthogy kapkodni kelljen az indulás közben!

Így is lett. A pilot megigérte, hogy pontos lesz, bár ez semmit nem jelent egy görög esetében, azért a kikötői szolgálat viszonylag pontos.

Délre zsenikéim is végeztek, és láss csodát, az Inmarsat C működik! Feri örömmámorban adta le az indulás előtti táviratokat, meg minden. Éppen fent tópláltam a hídon, amikor a barba már intézkedett az indulással kapcsolatban. Kisvártatva megjelenik a kápó.

– Barba, mondd le a pilotot. Nem tudunk indulni! Próbaüzem alatt leégett a megjavított generátor!

– Van Isten! – gondoltam magamban, mert rögtön a kikötőben töltött karácsony rémlett fel előttem.

A rádiós lemondta a révkalauzt, utána a főnök hívta a Karelisz nevű rablóbandát, hogy nem teljesen oké a javítás. Azok hüldeztek, meg minden, de megigérték, hogy azonnal jönnek és elviszik a generátort.

– Ferikém, add le ezeket a táviratokat – vitte Ali a rádióshoz az újabb késést bejelentő üzeneteket.

Kávéra a csónak megérkezett.

Kávé után jön a rádiós:

– Barba, izé, kérlek szépen, az Inmarsat nem működik… nem tudom leadni… ez egyszerűen skandalum!

– Rendben, akkor hívd ki a szerelőket.

Szerelők másnapra igérték magukat, de érezni lehetett a beszélgetés közben, hogy most már rettenetesen el kívánnak minket valahova.

Másnap jöttek a szerelők, de valami történhetett, mert érkezett egy nagy-nagy szerelőtáskás pasas is, aki felment az árbocra, és mért, meg minden, és diadalmasan jött, hogy az antennacsatlakozó odafönt laza volt, meghúzta, és láss csodát, az Inmarsat C működött! Ilyen offék ezek a görög népek a computerizációs technikában, meg minden.

Tehát a generátor elment, és mi reménykedtünk.

Abban, hogy a karácsonyt mégcsípjük.

De egy dolog a remény, más dolog a véres valóság. Mert a görögök felpörögtek, és 23-án éjjel felhívták a hajót, hogy 24-én tíz körül hozzák az újratekercselt forgórészt. Biztosak voltunk benne, hogy most aztán beleadtak minden apait, anyait, a görög nemzeti büszkeséget, meg mindent, és az istenek is nekik szurkoltak ott az Olimposz tetején, hát úgy rendelkezett a barba, hogy nincs semmi kapkodás, ha a főgép üzemel, csak akkor hív pilotot.

A szakács és a pincér már készülődtek a szentestére, a fedélzetmester, Sz. Pista beállította a karácsonyfát, aki tudott az segített neki a fát dísziteni. Ők zömmel fedélzetiek, mert ugye a gépészek odalent, a generátort szerelik, hogy jól elmenjünk, és a karácsonyi vacsorát odakint a nyílt vízen töltsük el, hánykolódva a 7-8-as délkeleti viharban. Mert ugyan milyen legyen az idő az Égei-tengeren decemberben? Akkor és ott ez a megszokott.

Tehát indulás.

A barba fel a hídra, hogy értesítse a kikötőt, küldhetik a pilotot.

Ám mielőtt fölért volna, jött a kápó, a mi Gyulánk, aki kezd eléggé egyhangú lenni, ugyanis azt mondta a főnöknek:

– Barba, nem tudunk indulni, próbaüzem alatt leégett az újra tekercselt generátor!

Kellemes karácsonyt minden kedves magyar tengerésznek Pireusz kikötőjében… én meg majd folytatom. De ha valaki azt hiszi, hogy egy fikarcnyi túlzás, vagy tódítás van a történetben, annak a tehene teje apadjon el, és hollók vájják ki a birkái szemét!

.

 Az érkezés mindig izgalmas! Pire ráadásul mindig érdekes. De most nem megyünk part mellé, amire szükségünk lesz, az mind beszerezhető horgonyon, hát nincs az a bolond tulajdonos, amelyik rakpartilletéket fizetne a nagy semmire! Persze most is üzemanyagot veszünk, az a legfontosabb, utána sorrendben a friss élelmiszer, no meg a shipi behozza a cigaretta, és italrendelést is. Ezen a hajón még bagós voltam, és a barba rákapatott a szivarra. Na, nem tértem rá teljesen, de naponta egyet-egyet elszívtam. Ő volt a jó szivarok ismerője, mindig azt vettem, amire ő rábólintott. És így tett a kápó is. Megkaptunk mindent.

És hogy legyen hab is a tortán, bejött a cég két embere, akik beszerelték az Inmarsat C készüléket, és az ifjú titán urak, nagyon szemrehányó hangon kezdték a kioktatásunkat, mert az ugye mégiscsak felháborító, hogy a XX. Század végén egy hajón ennyire analfabéták legyenek a számítástechnikához.

Rövid, de szakszerű előadást hallgattunk meg a járónál, és a lépcsőn felfelé jövet.

– Akkor megmutatok mindent, de kérem, jól jegyezzék meg. – mondja az egyikük. – Írják föl, ha már nem veszik a fáradságot, hogy a használati utasításban utána nézzenek.

És a titán varázsol.

Kapcsol, nyomogat, vigyorog, fensőbbséges. A másik meg minket néz, kicsit lesajnálva.

No, azért elsőre neki se sikerült. Humorral elveszi a baki élét.

Újra kapcsol, nyomogat, magyaráz, haloványan mosolyog… de ez már nem az igazi, nem jókedvében.

– Na, várjanak, itt valami tényleg van, maguk csak menjenek el nyugodtan, egy óra alatt minden rendben lesz.

Legközelebb ebéd után találkozunk.

A két ifjú varázsló nyakig a munkában, a PC szétkapva, a transceiver szétkapva…

– Hát, nem tudjuk – mondja a főnökebb titán. – Érthetetlen. Kellene még egy kis idő.

– Már megrendeltük a révkalauzt, egyre jön – mondja Ali nekik.

– Oké, majd a pilotcsónakkal megyünk el. Addigra remélhetőleg megoldjuk a gondot – mondják egészen halkan, szemlesütve, és valahogy a mosoly se az ő szájuk szegletében bujkál.

Visszamennek a rádiós szobába, és folytatják a munkát, de eléggé kapkodóak. Telefonoztak is, a távtanács se volt segítség…

Egyszer csak hangok a lépcső aljából:

– Captain, pilot a hajón! – és már halljauk is a révkalauz lépteit.

– Gyula, menj, csinálj gépet! – utasította a főnök a gépüzemvezetőt.

A kápó el. A révkalauz bejött.

– Pár perc pilot – mondja a parancsnok – mindjár kész a főgép és indulhatunk. – Te menj előre – szól hozzám, mert az én hivatalom a horgonyhúzást felügyelni.

Indulok, és még hallom, hogy a gépházban beindul a második segédgép, hogy megfelelő legyen az áram a bazi nagy masina indításához.

Aztán a zaj elül.

Hamarosan szembetalálkozom a kápóval.

– Ne menj előre… – szól hozzám.

– Miért? – kérdem.

Gyula nem válaszol, hanem csak mosolyog. Felkisértem a hídra.

– Ali, nem tudunk indulni. Indítás után leégett a kettes generátor!

A barba szájában megrándult a szivar. Pár szóban megbeszélték, hogy mi történt. A főnök ezután elmondta a révkalauznak, hogy mi történt.

– Akkor esély sincs arra, hogy elmenjenek.

– Egy segédgéppel mozgásképtelenek vagyunk. Ha vár egy kicsit, megbeszélem az ügynökséggel, hogy mi legyen. Miután javításra van szükség, ezért vontató is kell majd, hogy a hajógyárba vontassanak.

Gyorsan ment minden. Nem tellett egy órába, és már jött is a vontató, amelyik a Karelisz féle „hajógyárba” visz. Ez a Karelisz nem volt ismeretlen előttünk. Minden magyar hajó ott javított, amelyik Pireuszba jött.

Halottakról vagy jót, vagy semmit.

A MAHART halott… Kareliszről ha azt mondom, hogy rabló, akkor agyba-főbe dicsértem.

Szóval ez a rablóbanda fogja megjavítani a generátorunkat.

Bevontatta a szalamiszi öbölbe, ahol a leállított hajók állnak egymásra kötve, és arra várva, hogy jön egy jó bolond, amelyik használt hajót akar venni. Elmentünk egy sor ilyen ócska, vénséges csotrogány előtt, majd egy elsüllyedt hajó előtt, amelyik fel volt fordulva, és az aljára kikötőhorgok voltak hegesztve, manőverezni kezdtünk. megfordultunk, seggünket az elsüllyedt felé fordítottuk. ledobtuk az egyik horgonyt, majd a hajó orrát kifordították, ledobtuk a másikat, és ekkor hátulról köteleket adtunk ki, hogy a horgokba, gyűrűkre kössék meg. Két kötelet keresztbe, x alakban, és két kötelet hosszában kellett kiadni. Igen ám, de hátul mindössze három kikötőkötél v olt.

– Sztromó, hozzatok előlről egy kötelet hátra! – utasította a barba Sz. Pistát, a fedélzetmestert.

Ilyenkor nem kell elöl lenni senkinek, de el lehet képzelni, hogy miket mondanak a matrózok, és akik a munkában részt vesznek, hogy egy 100 méteres, karvastagságú kötélkígyót hátra kell vinni. De megoldották, és végük a kötelek a helyükön voltak.

Jöhet Kerelisz úr és bandája, hogy bemutassák a görög csúcstechnikát, és jártasságukat a hajójavításban, szerelésben. Erre nem is kellett sokat várni. Hamarosan ránk kötött egy csónak, amelyiken két overallos faszi érkezett, akik most megmentenek minket.

Majdhogynem azt mondták, hogy tehetjük be a generátort a csónakba…

De nem. Aki élt és mozgott a gépházban, mindenki nekiesett. A generátort leszerelték, majd flasenzúgokat (láncos emelőket) szereltek mindenfelé a gépház mennyezetére, és megpróbálták kimanőverezni a súlyos alkatrészt. Az összehangolt munka eredménye az lett, hogy éjfél körül már a fedélzeten volt a szerkezet, és valahogy a csünakba került.

– Kápó, holnap hozzuk is megtekercselve! – bíztattak, mert ugye ez egy villanyos recece, és a forgórész égett le, azt kellett kivinni.

Úgy legyen! A fedélzetiek nyugodtak voltak, a gépészek meg fáradtak, a watchmanon kívül mindenki elvonult aludni.

Emlékszem egy kommentre, egy olvasó írta, hoyg reméli, a további utunk már gondtalan lesz. Nos tessék, mi történt Brailában?

Szóval ott tartottam, hogy december elsején, nagyon nagy késéssel megérkeztünk Brailába. No, de semmi baj, hiszen ahogyan az ügynökség mondta még Görögben, két nap alatt beraknak, és semmi perc alatt eljövünk. Az érkezés 1-én, csütörtökön délután (megnéztem az öröknaptárban, milyen jó hogy a világhálón van minden!), tehát pénteken és szombaton berakunk, és vasárnap már úton is vagyunk!

Ahogy használható lett a VHF rádió a főnök felhívott minden illetékest, elmondott mindent szóban. Az ügynökséget persze érdekelte, miért nem írásban küldi a jelentést.

Na, azt nem akarom részletezni, hogy kifakadt ekkor, mert ugye a vadonat új Inmarsat C készülék nem üzemelt.

– Akkor hívja fel azokat, akik beszerelték, és kérdezze meg, hogyan kell használni! – mondta mérgesen a pasas.

Ilyet nem nagyon szabad mondani Alinak, mert nagyon kényes arra, hogy szakmailag minden rendben legyen a hajón.

– Mi mindent megtettünk, a készülék nem jó!

– Oké, majd Isztambulba küldünk egy szakértőt, aki két óra alatt helyre tesz mindent! Addig küldje szóban a napi jelentéseit.

Tehát megérkeztünk a horgonyhelyre:

A horgonyzóhelyen mindig sok hajó áll. Ide jönnek azok, akik olajat vételeznek, itt várják be a tankuszályt, tankhajót, bunkerbarge-ot, mindenkinek, ahogy tetszik. Ide jönnek, akik esetleg görög élelmiszert akarnak vételezni, itt várják, amíg kijön a ship’s chandler kishajója a friss áruval. És ide jöttünk mi is, mert búvárt vártunk, és a technikai cég, akik az Inmarsat C készüléket beszerelik, ide ígérte magát.

Másnap reggel meg kellett várni az ügynököt, aki jött a „jó hírrel”, semmi nem történt, délután legyünk itt, akkor megint jön, addig miénk a terep.

Nyilvánvaló, hogy kaptam a kamerám, és gyerünk a személykikötőhöz, és ott is a „HÉV”, azaz a metro végállomáshoz. Bementem Athénba, és egész nap mászkáltam, videóztam. A híres bolhapiacnál szálltam le, és talpaltam végig a lejtős utcán, oda, s vissza, nem győztem betelni a látvánnyal. Olyasmit ilyen helyen nem árulnak, ami megdobogtatta volna a szívem, és nem költöttem semmit, kivéve némi szendvicset és jó kis retsinás borocskát.

Délutánra vissza, mert vártuk a híreket a hajó eladásáról, a pénz átutalásáról.

M/V Pancon 3

Most valójában nagy fába vágom a fejszémet, ugyanis ezen a hajón még nem írtam naplót. Persze ez így nem igaz, mert itt már elkezdtem valamit papírra vetni, de nem alakult még ki, sem az akarat nem volt meg, sem az indíttatás. Ezt a hajót mindenképpen meg kell írnom, mert életem legkalandosabb behajózása volt.

Honnan is kell kezdeni?

Mivel ez nem napló, így nem lesznek napi bejegyzések.

November 27. Hétfő, Trafalgár öböl. Ma négy hónapja érkeztem a hajóra. Reményeim szerint Mikulás körül otthon is lehetnék...

Ma reggel a barba táviratot küldött a Marlownak. Ilyeneket írt: az első tiszt (szerénységem) mindenféle hát és lábbajjal küszködik, 90%, hogy szolgálatra alkalmatlanná nyilvánítják. A lábát valószínüleg operálni kell.

Szóval mindent leírt, amit mondtam. Szerintem az operációt nem kellett volna. Hogy mi lesz, majd meglátjuk! A többiek irigykednek. Az igazat megvallva, ha nem közelegne a karácsony, akkor maradnék, mert a barbával én egyedül (eddig) elég jól kijövök.

Kipp-kopp-kopogás, háromszor, falapon, felfelé: egyelőre jó az idő, bár a három méteres holthullámok megvannak, az időjárás-jelentés megjósolta, de elég hosszúak, így felúszunk, meg leúszunk ( a hajó felusz meg leusz).

November 22. Szerda, Sagunto - horgonyon. De jó! Csak holnap délben kezdik el a berakást, így holnap reggel be kell mennünk, ez reggel nyolc lehet, műtrágyát viszünk, ezt sajnos 3-4 óra alatt berakják.

Hindrichs szeretne péntek este érkezni, az elseje lenne, Cuxhavenbe, egy hétvége hiú ábrándjait kergeti. Mindenesetre, mivel a következő kikötőben szintén ömlesztett lesz, így mosni kell a raktárat, és ez minimum egy plusz napot jelent. Ott mindenképpen kimegyek orvoshoz. Ha kell, akkor vállalom, hogy még átmegyek a hajóval Livornóba is... De nem ragaszkodom hozzá.

CS. Misi Balogh Béla bácsiról mesél

A délutáni kávénál M. Balogh Béla bácsiról mondott el egy sztorit. Nem is tudtam, hogy az öreg festette a haját...

Én is hajóztam az öreggel, a Cegléden boldogítottuk egymást, még Encsike is ismeri, bár lehet, hogy nem emlékszik rá. Csupaszív, segítőkész, rádiós-gazdasági tiszt volt. Az 1976-os Trieszti együttöltött szilveszterünket is neki köszönhetjük, és ezen keresztül egy kicsit az Atlantic Starban is benne van, hisz erről a kikötőiről akartam egy rövid írást összehozni, és regény lett belőle. De most nem erről akarok szólni.

Cs. Misi nem megy a szomszédba segítségért, ha mesélni kell. Tehát a sztori:

Valamelyik zöld szörnyetegen történt, Triesztben. Béla bácsi kitette a rendelést a szalonba.

Én beírtam hat üveg Grappa Juliát. Béla bácsi csodálkozik:

- Te szereted a Grappát? Végre egy úriember! Én is imádom, de valahogy mindig elfeledkezem róla.

Ezzel a dolog el is felejtve, addig, amíg a shipi megérkezik a rendeléssel. Jön Béla bácsi:

- Misikém, két üveggel kivettem a Grappából, ha kéred az egyiket...

- Persze, de sör is kellene.

- Tudod, az nem gond!

Kávé után behívtam az öreget. Öregnek mondom, mert egy, vagy két évvel idősebb volt mint én.

- Gyere Béla bácsi, megkóstoljuk a Grappát.

Jött is az öreg azonnal. Megbontjuk az üveget, szétáradt a kabinban a fenséges illat. Kis kupicába töltöttem.

- Na, egészség!

- Egészség! - emelte az öreg a poharat .

- Egy sört gyorsítónak?

- Ha nem haragszol, én nem sörözöm a Grappával. Hozok Campari szódát, kérsz te is?

- Én már csak a sörnél maradok.

Hát úgy öt óráig megkóstoltuk az üveggel. Én lenyomtam pár sört, az öreg Campari szódával öblögette. Elköszönt, hogy vacsorakor találkozunk.

- Nem láttad Béla bácsit? - kérdezi a barba a vacsoránál.

- Azt mondta, jön...

Reggel a szakács is őt kérdezi.

- Majd csak látjuk reggelinél.

De nem láttuk. Azt mondja a szakács, hogy biztosan elaludt, ébresszük fel. Nosza a kabinhoz. Kopogtatunk, semmi. Dörömbölünk. Kiszól Béla:

- Majd megyek, most dolgom van...

Kávénál se híre se hamva az öregnek. Dörömbölés, ugyanaz a válasz. Aztán ebédnél megjelent. Micisapkában.

- Ugyan Béla bácsi, csak nem a sapkában akarsz az asztalhoz ülni? - néz rá szigorúan a barba.

- Hát, izé... Most éppen nem..., mert ha... meg... - szabódik az öreg, de csak nem akarja levenni a sapkát. Aztán elvörösödik mint a főtt rák, és azt mondja:

- Jól van, de aztán ne röhögjetek ki.

Lekerül a sapka, és mi nem tudunk szóhoz jutni. Béla bácsi feje lángol! Mit lángol! Tűzvörös! Fantasztikusan színpompás. Aztán persze kitört a röhögés. Percekig tartó, felszabadult, harsány hahota... Ilyen piros hajat még senki se látott.

- Szóval az történt - kezdte Béla bácsi, és mi alig tudtuk abbahagyni a röhögést , hogy beittunk tegnap este a Grappa Juliából. Amikor hazajöttem a kabinomba, eszembe jutott, hogy ma van a hajfestős napom. Világosbarna lett volna eredetileg. Összeállítottam a kenyőcsöt, felkentem a fejemre, és leültem, hogy kivárjam a fél órát.

Közben kinyitottam egy Campari szódát, lement. Aztán a következő is. A harmadikat reggel találtam meg magam mellett félig. Nagyon kellemeset aludtam. Jó ez a Grappa, semmi fejfájás, semmi macskajaj, de azért...

Éreztem, a fejem nem kóser... Egy kicsit fájt is. Valami van... Odanyúlok, hát csupa ragacs. Úristen! Hisz én rajtafelejtettem a vegyszert! Most mi lesz? Gyerünk a fürdőbe, zuhany alá... Mint az őrült álltam neki, hogy lemossam. Egész délelőtt mást se csináltam, az eredményét látjátok...

Én viszont délután kifestettem a hídon, ami elmaradt. Nagyon szép lett, mert nagyon ügyes vagyok!

November 23. Csütörtök, Sagunto. Ez a nap jól indult. Hatkor keltem, gyerünk ki telefont keresni. Nagy nehezen találtam, beszéltem az asszonykámmal. Mint mindig, most is csudajó volt. Csak ne kéne mindig olyan hamar befejezni!

Kettőig oké, utána bolondokháza. Kivan a lábam, reggel telefonáláskor megrándult a derekam, szerencsére nem tartott soká.

Ilyen kikötőben még nem voltam... Borzalmas, kint 5-ös, maximum 6-os idő van, mi meg stigózunk a partnál. Előre hátra csúszkál a hajó, de a kötelek nem engedik, ezért rángat, billeg, vitustáncot jár... Mi ilyenkor a teendő: rohanj előre, húzd rá az orrkötelet, szaladj hátra. feszítsd meg a hátsó springet, és közben kirakás, a hajó merülése gyorsan változik! Engedj az orrnak, húzd rá a farát, aztán ahogy előrébb megy az elevátor, akkor az orra bukik le, húzd rá az..., stb., stb. Közben figyelemmel kísérni a rakodást! Hát csoda, ha kivagyok mint a liba?

Este nyolcra átálltunk egy másik rakpartra, ahol nem mozgunk annyira. Hát ez a helyzet a nagy világpolitikában...

November 24. Péntek Sagunto. Négy hónapja kezdtem el a naplómat, négy hónapja jöttünk haza Szarvasról, és mentünk ki a reptérre. Encsike! Megyek haza nemsokára!

Nyugis éjszaka. tizenegytől reggelig aludtam egyfolytában, mint a bunda. Rettentő jólesett, és nagyon hiányzott már! Jellemző, hogy 07.10-kor ébredtem az óracsörgésre, de az már héttől szólt, és nem ébredtem fel rá. És ami még ennél is szebb, olyan, hogy csak a mesében van, délután kettőtől ötig is aludtam! Így aztán az éjszakai szolgálatig már nem volt szükségem az alvásra!

Gyönyörűen beraktam a hajót, fél láb fartrimm, ahogy az elő vagyon írva, Dőlés nulla fok. Persze ez nem olyan, hogy beraktam a hajót, mint egyes MAHART-os barbák nagyképű dumája, aki azt se tudja, merre van a raktár, mert valójában én kezeltem a rakodó-berendezést, és csuda klassz volt úgy rakni, ahogy jólesett, ahogy szükségét láttam, és ebben a spanyolok is partnerek voltak.

22.30-kor indultunk.

November 25. Szombat, spanyol partok. Semmi különös, megyünk.

November 26. Vasárnap, Alborán - tenger. Fáj a derekam is. Az rohadt érzés, amikor az ember tudja, hogy egy rossz mozdulat, és kész. Megrándul, úgy maradsz, nem tudsz megmozdulni. Rohadt, és rettenetes érzés. Újabb adalék, hogy orvoshoz menjek.

Naptárreformot vezettünk be a hajón:

Így következnek a napok: csütörtök, péntek, szerda, kedd, hétfő, kedd szerda, csütörtök ismét. Ennek az a hatalmas előnye, hogy nem kell figyelembe venni miszerint a matrózok szerződésében az áll, hogy szombat déltől vasárnap estig nincs munkaidő! Rám ez persze nem vonatkozik, mert én a napi tizenkét órát, és kikötőben már kétszer is hoztam a 19-20 órát... De hát én csak túlórapénzt annyit kapok, mint az ő félhavi fizetésük...

ÁLLÍTSUK MEG A BŰNÖZÉST!

Ez egyszerűen tűrhetetlen! És azt mondom, igazuk van! Persze a hatalmas bűnözési hullám megfékezése komoly erőfeszítéseket igényel még. Valószínűleg ki kell bővíteni a börtönöket. A legegyszerűbb az lenne, ha egyszerűen bekerítenék őket. Drótkerítést húznának, őrtornyokat ácsolnának, ahova géppuskásokat kellene telepíteni. És a bűnök súlyának megfelelően 15-20-25 éveket kell kiosztani a megátalkodott csürhére. Akiknek e bűn az életelemük, az élteti őket, ha a törvényes államrend ellen izgatnak, ágálnak. És természetesen nem szabad bedőlni a trükköknek se! Mert ezek mindenre képesek. Jól kiképzett nyomozókat kell odaküldeni. Spiclihálózatot kell létrehozni. A besúgókat jól meg kell fizetni, hogy a legapróbb szabálytalanság is az éber hatóság tudomására jusson.

Jó ötlet, ha a potenciális bűnözőket megjelölik. A sárga csillag már foglalt, a vörös is. Lehetne, mondjuk kék. Mint az egyesült Európa színe. Ahova most mindenki igyekszik. Annak szellemében cselekszik. Akkor tudhatná mindenki, hogy a legtisztább demokrácia érdekében lettek ezek a megátalkodottak megjelölve.

Mert a demokráciában is harcolni kell a bűn ellen. De csak a törvény adta keretek között! Erre igen kényesek vagyunk. Mert azt tudja mindenki, hogy a demokratikus rendőrséggel szemben mindig lépéselőnyben vannak a bűnözők. Ezért kell a fokozott éberség! Ha tudjuk, mekkora bűnhullámra számíthatunk, akkor eredményesen harcolhatunk ellene. Mert tudjátok meg, ezek a zsiványok képesek arra, hogy a gyermekeket is a bűn fertőjében neveljék. És nem is akarnak ellene tenni semmit!

Azt is el tudom képzelni, hogy elküldik az ötéves gyermeket a boltba, ahol az magyarul fog egy szelet csokit kérni a boltostól! Hallatlan fifikás kijátszása a rendnek, a törvénynek! Az is elképzelhető, hogy János bácsi a postás magyarul mondja majd Juliska néninek, hogy megint írt a fia Pozsonyból (sic! pedig Bratislava! No comment!) Tűrheti ezt egy törvénytisztelő szlovák állampolgár? El lehet menni szó nélkül ekkora törvénysértés mellett? Mit szól majd Európa, ha teret engedtek a bűnözésnek?

Vessétek börtönbe őket! Kerítsétek be őket! Szögesdrót mögé velük! Szigeteljétek el őket! Az ország lakosságának egyötödét! Mert mi azt megcsinálni? Csupán demokrácia kérdése! Bizton számíthattok a délkeleti szomszéd demokratikus közvéleményének és kormányának támogatására!

Mindezt csak azért említem meg, mert a napokban hallgattam a BBC-t, ahol bemondták, hogy elfogadták a szlovák nyelvtörvényt. Ezentúl, hivatalos helyen a magyar a magyarral csak szlovákul beszélhet! (Jé, már akkor is! – beszúrás 2010-ből)

November 27. Hétfő, Trafalgár öböl. Ma négy hónapja érkeztem a hajóra. Reményeim szerint Mikulás körül otthon is lehetnék...

Most megpróbálom közérthetően, és illusztrálva bemutatni, hogy mit takar az, amikor a térképek és szakkönyvek javítására hivatkozom a Naplóimban.

November 10, Péntek. Duisburg - Rajna - Maas - Rotterdam. Hétre végeztünk a berakással. Fél nyolcra a kirakással. Ugyanis a vízállás miatt ki kellett rakni, nem tudjuk a teljes rakományt levinni. Nem gond, majd Rotterdamban berakjuk.

November 6. Hétfő, Angol csatorna. Éjszaka befejeztem a munkát a könyvvel, már ami az áttételét jelenti a WinWord 2.0-s szövegszerkesztőre. A fejezetek elé egy rövidke alcímet szúrtam be. Pl.: Első fejezet. Melyben Zsan ezt, meg azt csinál, ez és az történik....

Most továbbra is elégedett vagyok azzal, amit eddig írtam... De más, más elégedett lesz-e? Ez a kérdés!

Egész délután a komputerrel foglalkoztam, majdnem belebolondultam, hogy egy véletlen folytán, majdnem elrontottam mindent, amit eddig írtam... Napló, Zsan, stb...!

Beleolvastam az Atlantic Starba. Azt hiszem, most sokkal jobban megírnám. De nem írom, marad olyannak, amilyen. Az így, ahogy van, az első! Ha belejavítanék, akkor nem lenne első könyvem!

Október 25. Szerda, portugál partok, Lisszabon. Mindenféle csúnya időjárásjelentést vesz a telex. A Biscayán 9-10-es déli, délnyugati idő van. Igaz, ahol most hajózunk, ide is 6-7-es délit adnak, de csak 3-4-es délnyugati van. Hál' Istennek.

Hajnali 5-re elkezdtünk lityegni. Ez nem jó...

Miután a délutáni dagályt lekéstük, azt gondoltuk, horgonyon leszünk. A barba ki is nézett egy kellemes helyet a híd közelében. Legnagyobb meglepetésünkre parthoz álltunk. Pintér Laci Komáromból itt várt, tíz perc alatt kicseréltek egy trafót, és kész. Megjavították a hibát.

Október 21. Szombat, Fos sur Mer, Lions öböl. Tizenegykor indultunk.

Háromnegyed négykor összeomlott minden a hídon. Az összes távközlési berendezés, a GPS, a kormány bemondták az unalmast, így lelassítottunk, majdnem 3 csomós sebességgel mentünk. Egészen este hétig kerestük a hibát. Én közben legalább háromszor rúgtam le a küszöböt, s közelről tanulmányoztam a csillagokat. Még vacsora előtt a barba azt mondta, ha nem lesz meg, akkor visszafordulunk. De meggondolta magát, hétkor gyorsított, s megyünk Lisszabon felé, s ha kell, bemegyünk Gibraltárba, vagy akárhova is útközben. Aranyos... Ketten maradtak a matrózok, most hatóráznak felváltva, a kormányszektorban kormányoznak a hidegkormánnyal. Milyen szépen hangzik az előző mondat!

Kezd lohadni az érdeklődés a tengeren írott naplóim iránt. Lehet, hogy túl sok? Azt hiszem, ezentúl ritkítom a megjelenést.

Október 13. Péntek, Barcelona, horgonyon. Megint csak a programomat bővítettem. Tetszik.

Ez őrület, ilyen nincs! Lefújva Barcelona, délelőtt Frau Riou egy mókás telexet küldött, miszerint péntek 13-a van, legjobb, ha itt állunk. Vicces némber!

Így most egy hétvége itt Barcelona előtt. B. Z. kezd meghibbanni, tegnap majdnem szétverte az asztalt, úgy begurult. Menne haza szegény feje, de egyre távolabbi. Ilyen az élet. Ami miatt ő dühöng, annak én szívemből örülök. Jobb itt állni, mint bárhol kikötőben a berakással, kirakással foglalkozni, lábat fájdítani!

Október 1. vasárnap, tunéziai partok. Az a helyzet, hogy ezt még tegnapra kellene írnom, mert akkor történt, hogy este arra ébredtem, hogy a barba a szalonban üvölt. Valószínűleg a túlórák miatt volt. Ugyanis a Vili, lecsalt a srácoknak egyszer 6 és egyszer 6,5-öt. Reggel meg kell érdeklődni, mi volt.

Szicília partjai. A barba rátett a fordulatra, így talán szerda este megérkezhetünk, és talán bevihetnek. És akkor megvan a szabad esténk!

Este nem tudtam aludni, olyan meleg volt, egyrészt, másrészt Graves: Claudius az isten c. könyvét nem tudtam letenni, s amikor letettem, nem álmosodtam el, élénken megmozgatta a fantáziámat...

Október 2. Hétfő, Szicília partjai. Megkerültük Szicília csücskét, irány az Adria! 90-ben voltam utoljára Triesztben!

Október 3. Kedd, Otrantó, Adria

BLOKÁD AZ ADRIÁN

Szeptember 27. Szerda, Huelva. Ma két hónapja érkeztem a hajóra, még kétszer ennyi van hátra!

Semmi különös. Befejeztük a berakást kettőre, háromkor pilot, négy előtt tíz perccel indultunk.

Videófelvételt csináltam Kolombusz szobráról. Feltételezem, ott van az emlékmű, ahonnan a hajója elindult. Ez pedig az Odiel és a Rio Tinto (Vörös folyó) összefolyásánál van.

Olaszországba megyünk, még nem tudjuk melyik kikötőbe.

Szeptember 21. Csütörtök, portugál partok, Marín. Éjfélkor a Vili rátett a fordulatra, mondván, így nem érkezünk meg délutánra. Negyed egykor jött a barba, visszavett a fordulatból, mondván, így hamar érkezünk.

Délután 16.45-kor szállt be a pilot. Kikötés, és mehetett mindenki, amerre a szeme látott. Csak egy embernek kellett bentmaradni a hajón.

Marín, mert így írják, hosszú í-vel, jellegtelen, semmi kisváros, még videózni sem lehetett, annyira nincs mit. Itt a Haditengerészeti Főiskola, egy kellemes kis főtér, pár utca, tele üzletekkel, bankokkal, és rengeteg utca, lakóház, semmi, érdektelen. És ezért is lehet az, hogy jól érzi magát az ember. Itt nincs nyüzsgés. Nincsenek barom turisták. Nincs tumultus, lökdösődés, az ember beül egy kocsmába, itt bárnak hívják, kikéri a sörét, nézi a TV-t, és nem rándul össze a gyomra, hogy jaj, csak ne jöjjön be a barom Vili.

Szeptember 12. Kedd, Rouen Reggel folytatták a kirakást. Én a gabona stabilitást számoltam ki a helyi formanyomtatványra! Nem kis munka volt, kisilabizálni, hogy mit, mivel jelölnek, de azért sikerült. A parancsnok érti(?) a dolgát! Megkérdezte, ha a ballaszttankot teljesen beballasztoljuk, az növeli a GM-et? (GM: metacentrikus magasság. Ha szabad folyadékfelszín van a hajóban - félig van a ballaszttank - akkor a tank nagyságától mérten korrigálni kell a GM-et negatív - kevésbé stabil - irányba!) És emellett még magyarázta is, hogy szerinte miért lenne jobb a tankokat megtölteni!

Okos barba!

Szeptember 4. Hétfő, Trafalgar öböl, C. S. Vincent. Lámpás Vili kiverte a balhét, hogy neki meleg reggeli jár. Elvégre ő német állampolgár, ez német hajó, a németek meleg reggelit esznek, ő meg nem kap. Tizenhárom márka kajapénzt fizet, és ezért nem kap semmit. A szakács adjon vissza neki öt márkát. Különben is a parancsnok megígérte, hogy Antwerpen után minden nap meleg reggeli lesz, és már Barcelonát elhagytuk, és ő nem kap! (Botrány, mondom én.) Z. megkérdezte tőle, miért kiabál, és mondta-e a szakácsnak? Ja, azt még nem. Akkor itt a ragyogó alkalom, és holnaptól meleg reggelit fog kapni. Naná, másnap nem ette meg a főtt kolbászt. Olyan ocsmány, hogy még ők, az űbermencsek se nagyon eszik. Ezt már többször megállapítottam, de leírom most is: Európa nyugati felében a szegény sertéseket nemcsak levágják, hanem meg is csúfolják, amilyen ocsmányságokat tudnak belőlük készíteni. Persze ezt a nagyipar számlájára kell írni, mert a fűrészpor-szója keverékből előállított virsli csak gyári lehet. Kedvenc rémtörténetem e témakörből: