Behajózás - MV Petra (2) - 1. rész
HAJÓABLAK A NAGYVILÁGRA:
PETRA (2)
1999. DECEMBER 16 - 2000. MÁRCIUS 3.
December 16. csütörtök, Plomin, Barcelona. A
taxi tizenegyre jött meg. Mindenkitől elbúcsúztam, Marian
megemlítette, hogyha úgy hozza a sors, szívesen átszállna hozzám a
Petrára.
Egy órakor Trieszt, azaz nem is Triesztbe érkeztem, hanem a Friuli
- Venezia-Giulia "megyei" repülőtérre. Pénzt váltottam, meglepő,
hogy mennyit romlott a líra, most 1895-öt kaptam egy dollárért.
Megebédeltem az étteremben, majd a hajón kifizetem magamnak,
ugyanis jár az ellátás az utazás alatt, s a gép csak 16:00-kor
indult.
Rómában szétnéztem a reptéri üzletekben, de nem vettem semmit, mert
minden nagyon drága. (Ruha kellene.)
Egy biztos: ha valaki Olaszországban repülőre száll, akkor az
indulási idő azt jelenti, hogy majd valamikor, de nem előbb.
Triesztben 16:30-kor indultunk négy óra helyett, Rómából 21:00-kor
a fél kilenc helyett.
Barcelonában várt az ügynök, szállodába vitt. Jó helyen - a Ramblán
- volt a hotel, de a szoba olyan pici, hogy el nem tudom képzelni,
hogy valaha is kivennék egy ilyet ha turistaként
jönnék.
December 17. péntek, Barcelona, úton. Reggel
kilencre ígérte magát a taxis. Addig sétáltam - elég hideg volt, 6
fok - készítettem néhány percnyi videót, majd taxi, és irány a
kikötő.
Még nem végeztek a kikötéssel, mikor
megérkeztem.
Nagyon jó érzés volt újra meglátni a hajót.
Csak négyen vannak a régiek közül, de Maciej és Wadek hazamegy
Marseille-ből, így csak Marek az elsőtiszt és Jozef, az egyik
matróz marad az ismerősök közül. Azt hiszem, nem is baj, hogy nem
ismernek a többiek. Számomra jó hír, hogy Heniu, a szakács, Janusz
a második gépész és Adam az elektrikus januárban
visszajönnek.
Két és fél órát töltöttünk part mellett, s máris
indultunk.
Egy órát pihentem, majd háromkor elkezdtük Maciejjel az ismerkedést
a papírmunkával. Egyszerűen őrület! Azt hiszem, nem parancsnok
leszek, hanem navigációs titkárnő.
December 18. szombat, úton, Marseille. A
kikötés kicsit rázós volt, mert egy tanoncpilot is jött, s nem a
legjobban sikerült, de azért megérkeztünk, majd folytattuk az
átadást átvételt, este kilencre végeztünk.
Utána lementünk a szalonba, én egy üveg Sligovicát, Maciej egy üveg
pezsgőt és egy üveg vodkát dobott be. Wadek már nem volt szomjas,
amikor lementünk, és egész este vitte a hangot. Meg kell, hogy
mondjam, felemelő érzés volt, hogy akik régebbről ismertek, nem
győzték a kezemet szorongatni, és örömüket kifejezni, hogy én
jöttem parancsnoknak! Énekeltek a tiszteletemre, valami olyasmit,
hogy:
Sto lat, sto lat...(száz év...) meg: nowy kapitan (új kapitány), és
végén koccintani kellett mindenkivel. Ha a száz éveket összeadom,
akkor megérem a világvégét...
Persze a stary kapitanra (régi kapitány) is koccintottunk nóta
kisérettel, meg a nowy bosunra, meg a stary bosunra, na, nem
folytatom...
December 19. vasárnap, Marseille, úton. Reggel
hatkor elment Maciej. Mivel megígértem, ezért felkeltem, hogy
elbúcsúzzam. Az órát beállítottam hatra (ugyanis mindig negyed
órával előbb csenget), de most cserben hagyott. Ugyanis ötkor
csengett. Majdnem széttapostam dühömben. Miután elmentek,
felköltöztem a parancsnoki kabinba. Felhívtam Encsikét, nagyon
örült, éppen a karácsonyi bejglit készítette, és a receptet is
elmondta. Nem tudom, hogy meg tudom-e csinálni, lesz-e rá időm
egyáltalán. Azért itt nem úgy mennek a dolgok, mint pl. az egyik
hajómon, ahol a barba legfőbb gondja az volt, hogyan tudja a napi
whiskyjét és karton sörét meginni? Tettem, vettem, adminisztráltam
ahogyan azt egy jól nevelt titkárnőnek illik (hú, de lassan megy
egyelőre, de majd belejövök!), közben a hajót kirakták meg
berakták, és aztán eljött az ideje a manővernek.
Nem mondom, hogy nem voltam ideges. De csak éppen hogy. Szerencsére
jó pilot jött, minden rendben ment. Elmesélte, hogy mi történt vagy
négy öt napja:
Ki a valódi bűnös?
Nem tudom a hajó nevét, de egy böhöm nagy tankerrol van szó (biztos
vagyok benne, hogy otthon mindenki hallotta, és a tévékben is benne
kellett, hogy legyen). Valahol az angol partok mellett kettétörött
(beszúrás 2001-bol: az Angol csatornában), és most szennyezi a
környezetet. Ez még szokványos baleset lehetne, de az már pikánssá
teszi a dolgot, hogy engedélyt kért St. Nazaire hatóságaitól és a
haditengerészettől, hogy menedékhelyre menjen, mert bizonyos
gondjai voltak, és meg akartak valamit javítani. (Egy rossz pont a
franciáknak.)
A nagypofájú gallok elzavarták őket, nem adták meg az engedélyt. S
az eredmény a tragédia. Persze a parancsnokot azonnal börtönbe
vitték, de hogy nem egyedül viszi el a balhét, arra mérget mernék
venni. Állítólag a franciák keresik a felelőst, de eddig nem
találtak senkit alkalmasnak erre a szép feladatra. Viszont a franca
parancsnokok egyesülete megfogadja (megfogadta?) neki az egyik
legjobb ügyvédet. (Egy jó pont a francia
tengerészeknek.)
Az esti őrség gyorsan elszaladt. Végig dolgoztam, a
formanyomtatványokat készítettem elő a mostaganemi
érkezésre.
Őrségben most hat órát vagyok, este nyolctól éjfélig, és reggel
tíztől délig.
December 20. hétfő, úton. Eddig
minden rendben ment. Oly annyira, hogy az is kiderült: itt tejben
vajban fürdöm. A hír természetesen igaz, de:
1., Nem én, hanem a ruháim.
2., Nem tejben és vajban, hanem Maresiben.
Na, ehhez egy kis magyarázat kell. Amikor otthonról elindulok,
mindig hozok magammal egy üveg Nescafét és egy zacskó Maresit,
ugyanis a szállodákban nincs iható, és elegendő kávé, de van
langymeleg víz a csapban, ami annyira-amennyire, megfelel kávé
készítésére.
Amikor összekészítettem a csomagomat, a Clipper Caraibes-on, ezt a
tetejére tettem, hogy kéznél legyen a hotelban, Barcelonában. Ott
is volt, csak nem bírta a gyűrődést, és kétharmada kiömlött a
ruháimra.
Amikor a szállodában elővettem, örömmel láttam, mindenem Maresivel
van finoman bevonva. Tegnap irtó óvatosan kellett kicsomagolnom,
mert elég lesz a ruhákat kimosnom, nem akarom a kabinomat is (bár
az a szakács dolga, mert a parancsnoknak jár a takarítás). A kezem
olyan ragacsos lett, mire végeztem, hogy azt hittem az ujjaim
összeragadnak.
A csudapók
Minden hajón akad egy-egy különleges fazon. Most Pierre, a főgépész
az. Nem mai gyerek, ötvenkilenc éves, és nagyon szépen beszél
franciául, szereti a whiskyt és a Ricard-t és borzasztó barátságos.
Azt mondják, hogy ez minden jó, amit el lehet róla mondani, s ez
Marseille-ben, egy szépen terített asztal mellett elég, de nem a
gépházban.
Barátságosan veregette a hátam, amikor megérkeztem, miközben nyakig
ültünk Maciejjel a munkában, többször átjött, hol Ricard-t hozott,
hol whiskyt, és nagy hangon megnyugtatott, hogy: "lö masin no
problem, lö oil no problem, lö fresh water (mosdóvíz) no problem".
Ez örvendetes, de mit csinálok majd, ha a "lö masin" problem lesz?
Hogyan beszéljük meg a gondot?
Maciej azt tanácsolta, hogy a kezébe kell nyomni a telefont, és
beszél Párizzsal. Na ja, de menetben? Akkor a 2. gépésszel kell
beszélni, aki viszont nem egy kimondott észlény.
Hamarosan kiderült az is, hogy a "raport dö voájázs" az már
problem. Szóval az úti jelentést már nekem kell megcsinálnom.
Megnéztem a komputerben, nem egy ördöngős dolog, megnyugtattam
Pierre-t, hogy "lö raport, no problem". Akkora pohár Ricard-t
kaptam a kezembe azonnal, hogy az na!
Egyébként nem issza le magát. Kaja előtt aperitív, kaja után
emésztést segítő, délután meg már nem dolgozunk, mondja, bár
délelőtt tízkor ma az ágyból húztam ki, nyilván ott gondolta át a
gépház ügyes-bajos dolgait.
Szóval az alapvető baj, hogy nem beszél angolul. Így Maciej is, meg
én is - eleinte - valami nemzetközi pidgin nyelvet próbáltunk
összehozni, hogy megértessük magunkat. Mert Pierre nagyon szeret
beszélgetni, és az nem zavarja, hogy nem értjük teljesen. De tegnap
este kikérdeztem:
- Jú laksz Marseille?
- No, mon casa Corse.
- Tü bambino lá?
- Jes.
- Allora tu parli italiano, é vero? (akkor beszélsz olaszul,
igaz?)
- Jes, oui, si... - derült fel az arca, és barátságosan bólogatva
mondogatta: - Is tevan (ez én vagyok) fenomen. Szpík anglé, habla
italiano, boku bueno.
Szóval ilyen szépen beszél olaszul. Egyébként az olasszal jobban
boldogulunk, amióta nyugodtan keveri spanyollal, mert azt is pötyög
(én is).








Ugyanis
a falucska két részből áll, mint azt már említettem. Az alsó Luka
Plomin – ne tessék idétlenségre gondolni, luka horvátul kikötőt
jelent –, és a dombon van a „felsőváros”. Hát gondoltam egy
merészet és nagyot, és a kamerát a vállamra véve nekiindultam. Nagy
vállalkozás volt, mert függőlegesen háromszáz métert kellett
megtenni, ehhez egy két és fél kilométeres út áll rendelkezésre,
hát mit mondjak, az utolsó száz méter rettenetes volt…
–
Chief, nem a világ végén vagyunk, ez egy nagyon jó hely. Szereztem
barátokat, este találkozunk a partin!
Bánatomban,
hogy hiába a kuna (a húszason Jelasics van, ebből is látszik, aki
az egyik oldalról nézve "nem gyere be", az a másiknak hős…), ha
nincs kártya, meghívtam Mariant egy sörre. Közben a szomszéd
könyöklő-pulttól át-átszólt egy pasas, látszott, szívesen elegyedne
szóba velünk. Mariannal németül beszélt, velem olaszul. A német
neki se ment, Mariannak se igazán, de érdekes volt látni, hogy
egyre jobban belemelegszik az olaszba. Eleinte döcögősen, a
szavakat keresve beszélt, de a végére folyékonyan beszélgettünk.
Isztriai olasznak tartja magát, de nagyon régen beszélt az
anyanyelvén.
A
most megnyílt – illetve csütörtökön adják át hivatalosan –,
erőműnek a főelektrikusa. Carlo a becsületes magyar neve.
Annyit tud magyarul, hogy „nem tudok magyarul”. Ez is szép egy
„istriano”-tól. Mesélt a családjáról (mindkét lánya építésznek
tanul Velencében, nem keresnek rosszul, a felesége fogorvos), és
hamarosan ott tartottunk, hogy a helyzetük nem a legrózsásabb
Horvátországban, lévén megtűrt kisebbség.
Mármint
a horvát. Az úgy működik, hogy én integettem, és ő, mint a
barátom, visszaintett (barátságosan)… Ma van az erőmű
hivatalos megnyitója. Délelőtt tízkor megérkezett a kikötőbe a
második, az Iris nevű személyhajó. Fél ötkor érkezett a
miniszterelnök és négy busznyi „libling”, majd hajóra szálltak,
hogy egy kis kirándulásra menjenek. Ezalatt történt a „barátkozás
értékű integetés”.
November
5. Péntek, úton.
Nem
tudom, próbált-e már valaki mínusz negyven fokos hidegben,
fürdőgatyában, egy biciklipumpával felfújni egy szán hátsó gumiját?
Rohadt egy meló, az biztos! Ráadásul a külső (piros színű) csupa
lyuk és szakadás volt, ahogy pumpáltam, a belső kitüremkedett a
réseken, olyan lágy, nyúlós, fehér valami volt, és teljesen
behálózott.
November
3. Szerda, Port au Prince, úton. 
Nem
tudom, ismerős-e valakinek a helyzet? Mintha ez már előfordult
volna!
Eszerint
holnap reggel Gdansk - London - Bridgetown - Port of Spain
útvonalon repülünk. Átadta Pyzik a trinidadi ügynökség címét és
telefonszámát is, és az is kiderült, hogy hatan megyünk. Rajtam
kívül a második tiszt és második gépész, a szakács és két matróz.
Azt is megtudtam, hogy beszállás után a hajó átjön Brindisibe, s a
jó Isten se tudja, mi lesz a sorsa. Lehet, hogy eladják, és akkor
át kell szállnom a Clipper Chayenne-re. Ez egy speciális hajó,
nehéz rakományt szállít, és tekereg a nagyvilágban.
wickről
ennyi utas van Barbadosra! Tele voltunk, és még ha tudjuk, hogy
délután négykor indul a következő gép, akkor még inkább nem értem -
de végül is arrafele igen jó idő van...
Harminc
fok, és magas páratartalom fogadott, amitől borzalmasan megfájdult
a fejem.
Az
igen, hogy hülye a tag. Azért bólintok, mert a hatóságokkal nem jó
packázni. Megmutattam a hivatalos levelet, amiben benne van a
trinidadi ügynök címe és telefonszáma, s amiben kérik, hogy vigyen
be minket a hajóra.
- Kérem, a
barbadosi hatóságoknak semmi problémája nincs. Önöknek van
problémája. Mi most azon fáradozunk, hogy megoldjuk a maguk
problémáját, hogy ne legyen problémájuk. Mert sok utasnak van
problémája, csak nekünk nincs...
A
repülőút mindössze harmincöt perc. Sorbaállás, okmányellenőrzés a
trinidadi reptéren.